A költők sok rímet használnak verseikben, például rímeket a sorokban, majdnem rímeket, hasonlatos és pontos rímeket. Különféle módokat találnak ki arra, hogy a szavakat egyformán hangozzák. Ennek egyik módja egy olyan minta követése, ahol bizonyos hangok ismétlődnek a sorok végén. Ezt a hangmintát rímrendszernek nevezik.
Egy csomó rímtípus létezik: egyes rímek nagyon hasonlóan hangzanak, míg mások teljesen azonosak. A költők kreatívak a magánhangzókkal vagy mássalhangzókkal, amelyek a sorok végén egyeznek. Ez olyan, mintha egy titkos kódot hoznál létre hasonló hangokból, amelyek összekapcsolják és zenéssé teszik a verset. Például, ha az egyik sor egy „macska” hangzású szóval végződik, a következő sor egy „denevér” hangzású szóval végződhet.
A rímsémák olyanok, mint a tervrajzok, amelyek megmutatják, hogy egy vers mely sorainak kell egyező hangokat adni. Segítenek a költőknek rendezni szavaikat, ritmust adnak a versnek. Olyan ez, mint egy útiterv, amely a versben szereplő szavak hangjait irányítja, fülbemászóvá és szórakoztatóvá teszi a felolvasást.
Mi a rímséma a költészetben
A költészetben a rímséma olyan, mint egy zenei dallam, amely a sorok vagy strófák végén ismétlődik. Ez egy hangminta, amellyel a költők ritmust és dallamot teremtenek verseikben. Ezek a sémák változhatnak, sorról sorra vagy strófáról versszakra váltva, vagy állandóak maradhatnak az egész versben.
A rímsémák általában a formális versekben találhatók, amelyek szigorú mérőszámhoz ragaszkodnak – a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok sajátos mintázatához, amely zökkenőmentesen tartja a verset. Ezeket a sémákat az ábécé betűi képviselik, mindegyik betű egy adott hangmintát jelöl. Például, ha egy vers az ABAB rímsémáját követi, az azt jelenti, hogy az első és a harmadik sor rímel (jelölése „A”), a második és negyedik sor pedig rímel (jelölése „B”).
Ez a betűminta segít elképzelni, hogyan kapcsolódnak össze a hangok a versben. Olyan, mint egy titkos kód, amely felfedi, hogy mely vonalakon osztanak meg hasonló hangokat. A rímrendszerek megértése elmélyítheti a költészeten belüli zeneiség és szerkezet iránti elismerésünket, lehetővé téve számunkra, hogy feltárjuk a verseibe szőtt szépséget.
Is Read: 85 Hasonlat Példák
8 rímséma a költészetben
A verseknél nem mindig ugyanazokat a rímszabályokat kell betartani. Számos módja van a minták létrehozásának egy versben különböző rímek használatával. Egyes verseknél sajátos szabályok vannak a rímezésre és a sorok számára vonatkozóan.
Ilyen például a Shakespeare-szonett. Ez egyfajta vers, amelynek 14 sora három, egyenként négysoros versszakra van osztva, majd egy utolsó kétsoros versszak következik. Egy Shakespeare-szonettben a rímséma az ABAB CDCD EFEF GG-t követi. Ez a minta az, ami egyedivé teszi a Shakespeare-szonettet.
A Shakespeare-szonetten kívül sok más gyakori rímséma létezik a költészetben. Néhány közülük a következőket tartalmazza:
1. Alternatív Ryme
Az alternatív rímnek nevezett rímtípusban az első és a harmadik sor, valamint a második és a negyedik sor is rímel. Ez egy mintát követ: az első és a harmadik sor rímel (nevezzük ezt A-nak), a második és negyedik sor pedig más hangra (nevezzük B-nek). Ez a fajta rímséma gyakori azokban a versekben, amelyek mindegyik csoportjában négy sor van.
Például a Henry Wadsworth Longfellow verse „Az élet zsoltárja”, van egy rész, amely így hangzik:
„Ne mondd, hogy az élet csak szomorú dal, / Vagy üres álom, amiről sokáig álmodozunk! / Az alvó lélek olyan, mint a sír, / A dolgok nem mindig azok, amilyennek látszanak."
Ez a fajta rím segít megszervezni a vers szerkezetét, és zenei áramlást adhat a szavakhoz. Mintha hangmintát hozna létre, amely bizonyos sorrendben ismétlődik a versben, ritmikusan és kiegyensúlyozottan szólal meg. Longfellow ezt a technikát használta versében, hogy üzenetet közvetítsen az élet értelméről és annak fontosságáról, hogy ébren maradjunk és aktívak maradjunk ahelyett, hogy csak sodródjunk az életben.
2. Ballada
A ballada egyfajta vers, amelynek sajátos rímmintája van: ABABBCBC. Általában három versszaka van, mindegyik nyolcsoros, és egy négysoros versszakkal végződik. Minden versszakban az utolsó sor ismétlődik, amit refrénnek neveznek.
Az egyik híres ballada Andrew Lang „Ballade of the Optimist.” Ebben a versben Lang arról beszél, hogy néha egy meleg nyári napon az emberek megmenekülnek aggodalmaik és bajaik elől. Egy békés patak mellé mennek sétálni. Ezekben a pillanatokban megfeledkeznek az öregedés nehézségeiről és a károkat okozó terhekről. Ehelyett elmerülnek a természet szépségében, és elégedettséget éreznek.
Lang leírja, hogy növényekkel veszik körül, mint egy seprűt a dombon, megnyugvást és örömet találva az élet egyszerűségében. A közvetített üzenet az, hogy ilyen pillanatokban az emberek inkább megtapasztalják az életet annak minden hullámvölgyével együtt, mintsem hogy egyáltalán megtapasztalják.
Ez a verstípus ismétlődő szerkezetével és szívhez szóló kifejezéseivel azt a gondolatot ragadja meg, hogy az élet kihívásai között vannak nyugalom és boldogság pillanatai, amelyeket érdemes megbecsülni.
Is Read: 59 Metaforák Példák
3. Páros mondóka
Kapcsolt rím az, amikor egy vers két sora egymásra rímel. Olyan, mint egy sorpár, ahol az utolsó szavak ugyanúgy hangzanak, mint a „látod” és a „te” Shakespeare szonettje 18. Ez a fajta rím gyakran olyan mintában jön létre, ahol két sor rímel egymásra, majd egy másik két sor következik, amelyek szintén egymásra rímelnek. AA BB CC-nek vagy hasonló rímmintának hívják.
Shakespeare, a híres költő ezt a fajta rímet használta szonettjeiben. Amikor olvassa a verseit, észre fogja venni, hogy egyesek két, rímelő sorral végződnek, akárcsak a 18. szonett példája. Ebben a szonettben az utolsó két sor rímpárt alkot, a befejezettség érzetét vagy a végső gondolatot adva. A vers. Az emberek ma is élvezik Shakespeare rímeit, mert zenéssé és teljessé teszik a verseket. Olyan ez, mint egy kis rejtvény, ahol a végszavak egyeznek, és késznek érzi a verset.
4. Monorhyme
Monorím az, amikor egy versszak vagy az egész vers minden sorában ugyanaz a befejező rím. Vesz William Blake „Csendes, néma éj” című verse" mint például. Ebben a versben minden sor olyan szavakkal végződik, amelyek az „éjszaka”-ra rímelnek.
Blake versében arról beszél, hogyan kell egy csendes éjszakának eloltania fényes fáklyáit. Megemlíti, hogy napközben sok szellem vándorol, és megtéveszti az örömteli pillanatokat. Blake felteszi a kérdést, hogy a boldogság miért jár gyakran csalással, vagy miért keveredik szomorúsággal.
Azt sugallja, hogy az őszinte öröm önmagát tönkreteszi, ha hamis látszattal keveredik, ha egy kacér vagy titkolózó nőhöz hasonlítja. Lényegében az öröm, az őszinteség természetére, valamint az aláásásának vagy elpusztításának módjaira reflektál.
Ez a fajta költői forma az ismétlődő rímekkel erős ritmust teremthet, és bizonyos gondolatokat vagy érzelmeket hangsúlyozhat. Blake monorímének használata a „Silent, Silent Night”-ban segít átadni gondolatainak mélységét az öröm összetettségéről és annak hitelességéről.
5. Zárt mondóka
A John Milton által írt VII. szonett a „zárt rímnek” nevezett sajátos rímrendszert követi. Ez az ABBA néven ismert minta magában foglalja az első és a negyedik sor egymásra rímelését, valamint a második és harmadik sor egymásra rímelését. Ebben a szerkezetben az A-vonalak közrefogják a B-vonalakat.
Ebben a szonettben Milton az idő gyors múlására reflektál, és arra, hogyan lopta el az életéből a huszonharmadik évét. Megfigyeli, hogyan rohannak gyorsan a napjai, gyors ütemben halad előre. E gyorsaság ellenére nehezményezi, hogy jelenlegi, késő tavaszhoz hasonló életszakaszában nem mutatkozik a bimbózás vagy a virágzás jele. Az ehhez a szakaszhoz tipikusan kapcsolódó növekedés és élénkség hiányérzete vagy hiányérzete.
Milton elmélkedése az idő múlásáról és annak élete előrehaladására gyakorolt hatásáról a múló fiatalság érzését és a várt fejlemények hiányát idézi jelenlegi szakaszában. A zárt rímrendszer használata ebben a szonettben ezeket az érzéseket hangsúlyozza azáltal, hogy a vers sorait sajátos, szorosan szövött módon strukturálja, amely visszhangozza a múló idő és a beteljesületlen elvárások témáit.
6. Egyszerű négysoros mondóka
Ebben a rövid versben Samuel Taylor Coleridge „The Rime of the Ancient Mariner” című hosszabb költeményéből egy régi tengerészt, a tengerészt találkozunk. Megállít egy járókelőt, és megkérdezi, miért állítják meg, megjegyezve az illető hosszú, szürke szakállát és csillogó szemét.
Ez a költemény része egy nagyobb műnek, az „Az ókori tengerész vidéke” címmel, amely rímeken keresztül mesél el egy történetet. Egy tengerészről szól, aki furcsa és hátborzongató élményekkel néz szembe a tengeren, és kénytelen megosztani meséjét másokkal.
Az ABCB rímséma használata azt jelenti, hogy minden versszakban minden második és negyedik sor egymásra rímel, ritmust hozva létre a versben. Ez a különleges részlet bemutatja a rejtélyes tengerészt, kíváncsiságot ébreszt a szándékai és a történet iránt, amelyet el akar majd mesélni.
7. Egy hármas
A „hármas” egy versen belül egy speciális háromsoros csoportra utal. Ezeket a sorokat „tercetnek” nevezik, és van bennük valami klassz közös: mindegyik rímszóval végződik.
Például William Shakespeare „A Főnix és a teknős” című versében egy hármast használ, hogy valami mélyet mondjon. Azt írja: „Az igazság látszólag, de nem lehet, / A szépség kérkedik, de nem ő, / Az igazság és a szépség el van temetve.”
Ez azt jelenti, hogy ennek a három sornak az utolsó szavai – például a „legyen”, a „she” és a „be” – hasonlóan hangzanak. Olyan ez, mint egy titkos kód, amellyel a költészet igazán szépen és összefüggően hangzik.
Shakespeare versében néhány nagy ötletről beszél, mondván, hogy az igazság és a szépség nem mindig az, aminek látszik, és valahogy el vannak rejtve vagy elveszett. Kicsit titokzatos, és mélyebb dolgokra késztet az olvasás során. A hármasok, akárcsak a Shakespeare által használtak, zenei minőséget adnak a versnek, miközben egy adott gondolatot vagy érzelmet hangsúlyoznak.
8. Terza rima
A Terza rima az olasz költészet egyik fajtája. Három sorból álló csoportokból áll. Ebben a stílusban minden csoport második sora a következő csoport első és utolsó sorára rímel. A vers egy kétsoros résszel zárul, ahol az utolsó sor az utolsó előtti csoport középső sorára rímel. Ez a stílus a következő mintát követi: ABA BCB CDC DED EE.
Az egyik híres példa Percy Shelley „Óda a nyugati szélhez” című műve. Ebben a versben Shelley az őszi szél hatalmas erejéről beszél. Úgy írja le, mint egy leheletet, amely úgy löki el az elhalt leveleket, mint a varázsló elől menekülő szellemeket. A szél a magokat téli pihenőhelyükre hordja, ahol megvárják a tavasz beköszöntét. A tavasz beköszöntével színes bimbókkal és illatos illatokkal hozza vissza az életet a földbe.
Shelley a szelet vad szellemként személyesíti meg, amely egyszerre pusztító és megtartó. Felszólítja ezt az erőt, hogy hallgassa meg könyörgését. A költemény a szél kettős természetére reflektál, a pusztítás és a megújulás világába való képességére.
alagút rohanás azt mondja,
Mostanában nagyon rossz a bőröm. Nagyon szerencsés látni a cikkedet.
Bassey James azt mondja,
Szívesen. Örülünk, hogy segíthetünk