Az irónia egy olyan eszköz, amellyel az írók megmutatják a különbséget aközött, amit várunk, és aközött, ami egy történetben valójában történik. Főleg háromféle irónia létezik: drámai, szituációs és verbális.
Drámai irónia akkor fordul elő, amikor a közönség tud valamit, amit a történet szereplői nem. Feszültséget és néha humort kelt, mert a szereplőktől eltérően láthatjuk a kibontakozó eseményeket.
A szituációs irónia akkor történik, amikor ellentét van aközött, amit várunk, és ami valóban megtörténik. Ez a fajta irónia meglepheti és leköti a közönséget azáltal, hogy váratlan irányba fordítja a történetet.
A verbális irónia különbséget jelent a kimondott és a gondolt között. Gyakran előfordul, amikor valaki az ellenkezőjét mondja annak, amit valójában gondol, például szarkazmust vagy okos megjegyzést.
A történetekben az irónia mélységet és intrikát ad, ami arra készteti a közönséget, hogy többet gondoljon a karakterekről és a cselekményről. Ez egy módja annak, hogy az írók játsszanak az elvárásainkkal, és fenntartsák az érdeklődésünket a kibontakozó események iránt.
Mi az irónia?
Az irónia egy történetmesélési eszköz, amely eljátssza a különbséget aközött, amit várunk, és ami valójában történik. A szerzők és előadók az iróniával viccessé teszik a dolgokat, feszültséget keltenek, vagy valami fontos dologra helyeznek reflektorfényt. Úgy működik, hogy megmutatja az eltérést aközött, ami történik, és amiről azt gondoltuk, hogy meg fog történni. Ez az eltérés felhívhatja a figyelmet a történet egy részére, egy karakter személyiségére vagy egy általános témára.
Képzeld el, hogy egy dologra számítasz egy történetben, de ennek az ellenkezője történik, amitől megnevetsz vagy az ülés szélén maradsz. Ez a váratlan fordulat vagy ellentmondás az, ami érdekessé teszi az iróniát. Mélységet ad a cselekményhez, többet árul el a karakterekről, és segíti a fő gondolatok erőteljes közvetítését. Tehát, ha egy könyvben, filmben vagy beszélgetésben iróniával találkozik, ne feledje, hogy ez olyan, mint egy meglepetés, amely segít egy jobb, vonzóbb történetet elmondani.
Is Read: 15 Példák az irodalom témáira
Az irónia története?
Annak ellenére, hogy Alanis Morissette híressé tette az iróniát, nem ő találta ki. Ennek érdeme egy Eiron nevű görög karakteré, egy esélytelenebbé, aki ügyesen használta az eszét, hogy túljárjon mások eszén. Ez hozta létre a görög „eironeía” kifejezést, amely „szándékosan befolyásolt tudatlanság” kifejezést jelent. Később a latin nyelvbe „ironia” néven került át, és végül a 16. században széles körben használt angol beszédfigurává vált.
Az irodalomban az irónia titkos üzenetként szolgál a szerzőtől az olvasó felé, rejtett jelentés- és humorrétegeket adva hozzá. Különböző formákban jelenik meg, például szituációs iróniában, ahol az eredmények dacolnak a várakozásokkal, például egy tűzoltószertár kigyullad – meglepő cselekményfordulat. Van benne drámai irónia is, ahol a közönség tud valamit, amit a szereplők nem, ami érezhető feszültséget kelt. És ne hagyjuk figyelmen kívül a verbális iróniát, ahol a kimondott szavak okosan ellentmondanak a szándékolt jelentésnek, gyakran átitatva szarkazmussal vagy szellemességgel.
Az irónia túlmutat a várakozás és a valóság puszta ütközésén; ez egy kifinomult eszköz, amellyel az írók mélységet, humort és váratlan fordulatokat öntenek történeteikbe. Mint egy irodalmi fűszer, az irónia is képes az egyszerű elbeszélést az elme ínyenc lakomává alakítani.
Az irónia három típusának megértése
Az irónia érdekes csavart ad a történetekhez és beszélgetésekhez. Az iróniának három fő típusát fedezhetjük fel, hogy jobban megértsük ezt az irodalmi eszközt.
1. Drámai irónia
A drámai irónia, más néven tragikus irónia akkor történik, amikor a közönség tud valami fontosat, amit a történet főszereplői nem. Például William Shakespeare „Othello” című drámájában 1603-ban Othello bízik Iagóban, de a közönség tisztában van vele, hogy Iago csal. Egy másik példa található a Szophoklész „Oidipus Rex” görög tragédiája, i.e. 429 körüli időkből származik. Ebben a történetben a közönség már tisztában van a főszereplő tragikus sorsával, mielőtt ő maga fedezné fel.
Egyszerűbben fogalmazva, a drámai irónia olyan, mint egy titok, amelyet a közönség birtokol, és figyeli, ahogy a szereplők nem ismerik a lényeges információkat. Ez az irodalmi eszköz feszültséget és mélységet ad a cselekményhez, és jobban elkötelezi a közönséget, miközben előre látja, hogyan reagálnak majd a szereplők, amikor végül felfedezik az igazságot.
2. Szituációs irónia
A szituációs irónia akkor történik, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várjuk. Vegyük például a híres mesét O. Henry: A mágusok ajándéka (1905). Ebben a történetben egy feleség úgy dönt, hogy eladja hosszú haját, hogy láncot vásároljon férje dédelgetett órájához. Férje ugyanakkor eladja az óráját, hogy fésűt szerezzen a hajához. A meglepő része az, hogy egyikük sem számít arra, hogy átgondolt ajándékaikat aláássák a másik tettei. Ez a váratlan fordulat helyzeti iróniát teremt.
A helyzeti irónia sajátos fajtája a kozmikus irónia, amely felfedi a tökéletes, elméleti világ és a gyakorlati, hétköznapi valóság közötti eltérést. Olyan ez, mint amikor a dolgok elméletben tökéletesen összhangban vannak, de a való életben ironikus és váratlan fordulatot vesznek. A helyzeti irónia megértése egy plusz élvezeti réteget ad a történetekhez, hiszen megtanulunk várni a váratlanra.
Is Read: Mi az a párhuzamos szerkezet? Típusok és példák
3. Verbális irónia
A verbális irónia akkor fordul elő, ha valaki mond valamit, de a szavai nem egyeznek a valódi jelentésével. Ez akkor történik, amikor a beszélő egy dolgot fejez ki, miközben valójában valami másra gondol. Ez humoros vagy ellentmondásos helyzetet teremt, mivel ütközés van aközött, amit értenek, és amit mondanak.
A verbális iróniának két fő típusa van: a túlzás és az alulértékelés. A túlzás a túlzásokkal jár, míg az alulértékelés lekicsinyli egy helyzet jelentőségét. A verbális irónia egy másik formája a szókratészi irónia, ahol az ember úgy tesz, mintha nem tudna valamit, hogy mások érvelésére késztessen.
A verbális irónia híres példája Jonathan Swift „A Modest Proposal” (1729) című szatirikus esszéjében található. Ebben a művében Swift komoly témát tárgyal, de az általa előadott javaslat annyira szélsőséges, hogy nyilvánvalóvá válik, hogy iróniával bírálja korának uralkodó attitűdjeit. A verbális irónia mélységet és humort ad a kommunikációhoz azáltal, hogy játszik a szakadékkal a kimondott és a valóban gondolt között.
Hagy egy Válaszol